Óvakodjunk az álmaikat elmesélő emberektől, amint az álomfejtőktől is. Indokolt esetben azonban magam is ilyesmire vetemedem. Mint például most. A felébredést közvetlenül megelőző álomra elég tisztán emlékszik az ember, és ma reggel igen szórakoztató volt visszagondolni rá.

Egy tömött buszon utaztam, talán a 9-es lehetett, ami a külvárosok szomorú népét hordja rendületlenül a belvárosba a Kőbányai úton és a Baross utcán. Az utazóközönség soraiban meglepve fedeztem fel jeles magyar politikusokat. Átellenben az ablaknál ott ült Boross Péter exkormányfő, előttem kettővel meg Sólyom László exállamfő, akihez hirtelen odalépett Schmitt Pál nem kevésbé ex államfő, és lefejelte.

Ekkor az ablak mellől Boross Péter is odaugatott valamit Sólyomnak, hangosan ócsárolta, és annyit mondott Scmittnek, hogy „jól van, Palikám, ezt jól csináltad”. Én kínomban röhögtem, amit meglátott a Schmitt Pali, de tévesen rokonszenv-megnyilvánulásként értelmezte a nevetésemet, és rám kacsintott. Ez volt az álom legrémesebb pillanata. Gyorsan felébredtem.

Nagyon egyszerű a magyarázat, úgyhogy semmi szükségem álomfejtőre. Kőbányát és a Józsefvárost többségében olyan emberek lakják, akik nyomorúságuk egyenes következményeként lopnak, csalnak, verekednek, büdös a szájuk, ótvaros kezükkel idegen tizenéves lányok seggét fogdossák a tömött buszon, és még büszkék is rá. Persze ha a Horváth Mihály téri templom előtt halad el a busz, rögtön buzgón hányják a kereszteket.

Azt hiszem, ezzel mindent meg is fejtettem. Egy apró különbséggel. A 9-es busz utasai mindezt – mint említettem – nyomorukban csinálják, exkormány- és -államfők viszont mesés vagyonokat keresnek. Úgyhogy nincs remény.