Bátorság. Agyunk meglehetős könnyelműséggel kapcsolja adott jelzőhöz épp ezt a kifejezést. De érvényes-e a kifejezés arra a hajléktalankülsejű, közepesen táplált, középkorú magyar emberre, aki egy laza mozdulattal, hátra se nézve lépett le a száguldva érkező hatos villamos elé a Baross utcai megállóban, csak mert hirtelen észrevette a megálló túloldalán egy kollégáját. A villamos bravúrosan fékezett, az utasok minden bizonnyal hatalmasat zuhantak. A villamos vezetője nem tért magához a döbbenettől, hosszú percekig csak káromkodott a hajléktalankülsejű után nézve a kisablakon át, aki viszont egyetlen pillantást sem vetett hátra, odalépett kollégájához, és udvarias bólintással tüzet kért töredezett cigarettája végére.

A megállóban mindenki a fejét csóválta. Magam épp a hajléktalankülsejű mellett haladtam el, és nem tagadom, fürkészve próbáltam leolvasni az arcáról, tisztában van-e vele, hogy az egyik legförtelmesebb halálnem torkából szabadult épp az imént. De nem volt ott semmi, csak egy jó nagy adag részeg közöny. Köszönte szépen a tüzet, s lépett is tova imbolyogva, a villamos pedig bekúszott a megállóba.

Mielőtt közhelyes megállapításokba bonyolódnánk a felgyorsult élettempóval kapcsolatban, jusson eszünkbe, hogy a lovas kocsiknak is számtalan részeg áldozata volt, és az is piszok egy halálnem lehetett; annyi különbséggel tán, hogy a kocsisok folyvást részegek lévén, jóval könnyebben tették túl magukat rajta, hogy valakinek a halálát okozták. Káromkodni is legfeljebb ha azért káromkodtak, mert véres lett a lovak patája, hogy az istenit neki.

Kedves fiatalok, akik az éjszakai buszon két deci vörösboros kólától részegen, üres energiaitalos dobozzal az egyik kezetekben próbáltok fúdelazák lenni, ajánlom figyelmetekbe a bácsi mutatványát. Készséggel elhiszem, hogy nagyon coolok vagytok, ha utánacsináljátok. Addig viszont ócska kis szarcsimbókok vagytok, semmi több.