sztereotip figura, betűt nem érdemel, nemhogy nyomdafestéket. mégis megemlékezem e helyt arról a postásegyenruhában bicikliző egyénről, akitől tegnap délután útbaigazítást kértem a rákosligeti vasútállomás melletti közúti csomópontnál.

jött biciklin, leintettem, megállt, és láttam, hogy kurva részeg. nem becsípett, nem szalonspicces, hanem agyonrészeg, nem tudom, jelent-e ez a kifejezés bárkinek bármit. enyhén lehányt postásruhája gallérja mögül sandán rámnézett, majd eligazított a kábé egy kilométerrel arrébb lévő vegyesbolt felé, aztán imbolyogva áttekert a vasúti átjárón

mintegy két lépésre egy vegyesboltba ütköztem, ahol rendes bolti áron árulták az aranyászokot, vettem kettőt, azt visszafordultam az állomásra, ahol párom várt a rozsdás betonon ülve. beton, melynek hézagaiból gaz tör elő, megvan? reménytelen káeurópai miliő. itthon vagyok.

mellékzönge. hazafelé a 24-es villamos (Festetics utcai?) végállomásánál várakozó emberek mellett tekertem (tünk), és a következőket láttam-hallttam (tuk). Valaki az emeletről köpködte a villamosra várókat, akik közül az egyik megelégelte az aláztatást, és fölüvöltött: fölmegyek, te kis köcsög, fölmegyek, és szétbaszom a köcsög szádat! mire gondolhatott, mikor ezek a hangok elhagyták a száját?

hát, igen. kis magyar valóság. jót mulattam (keserédes), aztán a temető mellett hazabicikliztem, és megint féltem, hogy a falon túlról kirepül elém egy hulla. de nem