Van valami végtelenül nevetséges abban az igyekezetben, ahogy a Heti Válasz szerkesztői a HVG címlapjait próbálják utánozni. Sajnos nem megy nekik.

Pedig a recept látszólag roppant egyszerű. Végy valami aktuális politikai témát, és szerkessz hozzá egy képi montázsból és valami frappáns, gondolatébresztő szlogenből álló kompozícióit. De csak látszólag ilyen egyszerű. Mert kellene hozzá egy kis humorérzék is, ami a jobboldali újságírók körében sajnálatos módon hiánycikk.

Sokszor kerestük ennek okát, és némelyek szerint eredendő humortalanságuk talán abban leli magyarázatát, hogy ezek az emberek nagyon sok tabut őriznek elméjükben. Bizonyos fogalmak, eszmék – hirtelen talán mindegy is, hogy melyek – nem csupán elfogadhatóak, helyeselhetőek, de egyenesen magasztosak, szentek számukra, s ilyen környezetben nem engedhető meg a tréfálkozás.

Míg a kötetlenül gondolkodó ember tudati világa tán egy kellemesen berendezett kávéházhoz hasonlatos, ahol a vendég beleolvas ebbe-abba, fél füllel hall ezt-azt, de mindent óvatos távolságtartással, némi egészséges cinizmussal kezel, addig az ő agyuk inkább egy múzeumhoz vagy még inkább templomhoz hasonlatos, ahol – mint tudjuk – nem illik hangoskodni, a kiállított tárgyakat tilos megfogni, és vécé sincs. (No jó, a múzeumban van, de ott sem illik csak úgy kimenni, ha már elkezdtük a tárlatlátogatást.)

Rendben van, gondolhatnánk, de a politikai ellenség rovására csak megereszthet az ember olykor néhány elmés élcet, csúfolódhat kedvére. Az ellenfél eszméi nemhogy száműzve vannak ebből a szakrális közegből, de egyenesen a sátán kutyái. Hát épp ez a probléma. Ha a saját eszméink szentek és sérthetetlenek, akkor az ellenség eszméi sem nevetségesek vagy szánalmasak, hanem egyfajta diabolikus kénszag lengi körül őket, a démonizált gonoszság birodalmába tartoznak, s akik nevetni szeretnének rajtuk, azok is inkább tartanak tőlük, és a gúnyolódás velük szemben kényszeredett, görcsös lesz.

Ez volt a helyzet azokkal a Heti Válasz-címapokkal, amelyek annak idején a Gyurcsány-kormányzás korrupciógyanús üzelmeit vették célba. Nagyjából annyira voltak humorosak és gondolatébresztők, mint mikor a kisdiák valamely történelmi figura portréjára bajuszt, sebtapaszt vagy vakszemüveget rajzol a tankönyvében.

Most még rosszabb a helyzet. Megpróbálnak pozitív üzenetet közvetíteni, és a pozitív gondolkodás sajnálatos módon még inkább híján van az igazi humornak, mint a kritikai szemlélet. Biciklizés közben láttam meg valamely utcai hirdetőoszlopon a Heti Válasz aktuális címlapját. A szlogen a következő: „Látszik már Tarlós az alagút végén”. Az elmés ötlet illusztrálásaként pedig egy alagutat látunk, melynek a végén mintegy glóriától övezve felragyog a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének arcképe.

Lefékeztem, és alaposabban megvizsgáltam a kompozíciót. Valami dupla fenekű humorra gyanakodtam, de képtelen voltam rájönni a mögöttes jelentésre. Szóvicc akar lenni? Nézzük csak: mi szokott látszani az alagút végén. Fény. Más aligha. Próbáltam ezt rárímeltetni a Tarlós szóra, de sehogy sem sikerült. Továbbgurultam, és egész hazáig azon rágódtam, hogy kell lennie valami csavarnak vagy trükknek, amit csak én nem látok. Megesett olykor a HVG-címlapokkal is, hogy csak néhány nap múlva jött át az igazi jelentésük. Olyan is előfordult persze, hogy a HVG-humor is erőltetettnek, lábszagúnak bizonyult, de ez volt a ritkább eset.

Nos, mindmáig képtelen voltam többet kihámozni a Heti Válasz-címlap üzenetéből, mint hogy látszik már a fény az alagút végén, továbbá Tarlós István=Fény. Szép gondolat; majd még barátkozom vele. A kormánypárti humorral már egyébként a Boross-kormány idején is megpróbálkoztak. Akkor a néhai Szuhay Balázs próbálta magára vállalni ezt a nemes küldetést, de miután csak annyira futotta tőle, hogy valamely korrupciógyanús vállalkozás nevébe egy betű hozzátoldásával sikerült belecsempészni a Kohn nevet, akkor még Borossék is köszönték szépen, és lemondtak a Kandúr Bandi magyar hangjaként, illetve a Hakapeszi Makiban egyébként valóban maradandót alkotó Szuhay szolgálatairól.

Nos, ezúton kívánok sok szerencsét a kormánypárti humor szent gráljának megtalálásához. Van rá idő, mert úgy tűnik több ciklusnyi országlásra rendezkedtek be a fiúk, s erre meg is van minden esélyük.