Ki nem állhatom a Kultúrház című akármit. Legfőképp Winkler Nóra mesterkélt hanghordozása borzolja az idegeimet. Persze műsorról műsorra szolgálnak valami egyébbel is, és miért lett volna ez másképp a tegnapi Sziget-beszámoló esetében? Csak azért szenvedtem végig, mert számítottam rá, hogy a PIL-koncerttel kapcsolatban elhangzik majd valami egetverő baromság, s nem is csalatkoztam.

A narrátorként közreműködő "Galamb" gurgulázó baritonján előbb megjegyezte, hogy Johnny Rotten „időközben megtanult zenélni… és szerencsésen túlélte a rock and rollt” (baromság: Rotten „technikai tudása” aligha fejlődött; így volt jó harminc-egynéhány éve, és így jó ma is), majd hozzátette, hogy Rotten oldalán a „Clash egykori tagját” látjuk gitározni. „Kissé elrajzolt arccal” – vagy valami efféle szellemességet is hozzáfűzött. Merthogy mondott zenész valóban úgy fest, mintha valamely mesekönyv illusztrációja kelt volna életre.
Az egyetlen problémát csupán az jelenti, hogy ő nem Keith Levene – aki mellesleg csak az első nagylemez megjelenését megelőző, rövid időszakban játszott a Clashben; a zenekar első albumán már csak Joe Strummer és Mick Jones gitározott, maga Levene pedig Rotten és Wobble mellett a PIL alapító tagja lett, és 1983-ig maradt velük. A PIL most azonban nem Keith Levene-nel, hanem egy Lu Edmonds nevű (egyébként multi-instrumentalista) rock- és folk-gitárossal indult turnéra, aki az 1987-es, Happy? című albumon csatlakozott a zenekarhoz. Ezen információ megszerzéséhez elég lett volna a Google-ba beírni a PIL és a tour szavakat, s utána kinyitni a PiL Official | Bio | Public Image Ltd címszót, ahol rövid keresés után megtalálható a PIL jelenlegi felállása.

A koncert egyébként zseniális volt. Ha bárki is a hőstenori teljesítmény alapján kívánná megítélni, az is elégedett lehet. Johnny mintegy másfél órán keresztül bírta. A szusz szót utálom, ezért inkább a hangerő, hangmagasság és hangszín szavak kívánkoznának ide, de ez is badarság. Az a gyönyörű hangja egy pillanatra sem lett halványabb, nem bicsaklott meg, nem szólt hamisan. Persze hogy mi a hamis, azt ő dönti el, másodpercről másodpercre. A viszonyítási alapot ő teremti. Egy isten.

Minthogy azonban nem sportteljesítményről van szó, egyéb szempontok is számítanak. Például a zenekar. Pont ennyi kellett: egy dob, egy basszus és egy gitár. Lu Edmonds, ha jól számoltam, két gitáron – egy gyönyörű félakusztikuson és egy Les Paulon –, továbbá egy általam hirtelen csak elektromos buzukinak nevezett hangszeren hozta azt, amiért a PIL nagyon szerethető. Azt a gitárhangzást, amit a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején Keith Levene talált fel, s melynek révén kiszabadította ezt a hangszert abból a szűk karámból, amibe a hard rock és a heavy metal belekényszerítette, s ami miatt jobb ízlésű emberek utálni kezdték magát a hangszert is. Pedig hangszert utálni – mint tudjuk – dőreség.
És akkor még nem is beszéltünk magáról a műsorról. Valaki azt mondta, hogy egy könnyű Ctrl X-szel el tudta volna távolítani nagyjából a koncert harmadát, s valószínűleg arra a részre gondolt, amit én a legjobbnak találtam, s ami nagyjából úgy a harmadik szám után kezdődött. Tetszett az az úri, tékozló gesztus, amivel már az elején odadobta két legbiztosabb befutóját, a „This is Not a Love Song”-ot és a „Poptones”-t. Hülyébb előadók ezeket a végére hagyták volna, tekintve, hogy az első szám mindig az ördögé: sosem szól úgy, ahogy kellene, itt húz, ott szorít, mint egy rosszul szabott ruha. Nem is volt felejthetetlen egyik sem. Az ember épp csak észrevette, hogy PIL-koncerten van.

Utána viszont az a nyugodt szabadságérzet fogott el, ami egy kórházi tolószékben keríti hatalmába az embert: úgyis oda visznek, ahová akarnak, legjobban tesszük, ha nem kapálózunk, nem akarunk semmit. A basszust néha az orrommal éreztem, néha a csontjaimban. Főleg amikor bőgőn játszott. S annyira jó volt, hogy azért a néhány hangért nem hoztak magukkal külön billentyűst. A keverős volt az ötödik tag.
A „Religion” önmagában megérte a jegy árát. Szinte szégyelltem magam, hogy a vallási szertartások és náci pártrendezvények mámora fogott el, pedig szerencsére egyikben sem volt részem soha. És közben tudni, hogy Rotten épp ezek paródiáját adja elő – ha nem sértés bármiféle szándékot feltételezni róla.
Johnny pedig szerény volt. Mennyire könnyű lett volna a meg nem értett zseni vagy a kiöregedett punk szerepét eljátszani. Ő viszont csak egy ötvennégy éves előadó, aki tudja, hogy jó zenét csinál. Kit érdekel, hogy nem voltunk kétszer ennyien?!  Iggy mindig megtölti a teljes placcot, de a közönség fele olyankor úgyis idétlen tinédzserekből áll, akik csak arra kíváncsiak, hogy mikor húzza le a gatyáját, és minden „fuck”-nál felvisítanak: „Hallottad? Azt mondta, hogy fuck!” Akik viszont a PIL-t végighallgatták, azok tudták, hogy miért jöttek.
S ha emlékezetem nem csal, Johnny egyetlen fuckra sem méltatta közönségét. Persze ha köztünk lett volna az Egyesült Királyság parlamentjének néhány tagja (miért lett volna?), talán kaptunk volna a pofánkba. De ő csak emberi lényeknek játszik. Ezt mondta legalábbis az egyik BBC-interjúban, amely a turné kezdetén készült vele. (Érdemes egyébként megnézni a teljes interjút: https://www.youtube.com/watch?v=5sPI_DEWswM&feature=player_embedded) A riporter arról faggatja, hogy a külpolitikai helyzet ismeretében fel kíván-e lépni Izraelben is. Ő válaszában elmondja, hogy senkit sem akar kizárni potenciális hallgatói közül, így az izraeli embereket sem. Mégis, létezik-e bárki, akinek nem játszana szívesen, kérdezi a riporter. Ő azt válaszolja, hogy nincs ilyen embercsoport, feltéve, ha azok embernek, „human beings”-nek nevezhetők. Majd rövid gondolkodás után hozzáteszi, hogy az angol parlament tagjainak nem játszana szívesen. Mert ő, ugye, emberi lényeket említett.

Természetesen itt nem szó szerint idéztem, és nagyon remélem, hogy nem értettem félre semmit. Egyébként gyönyörű válaszokat ad, szépen, kimértem és kíméletlenül beszél, a riporter kifejezetten zavarban van. Nagyjából így kell kezelni a médiát, beleértve a BBC-t is. Mélységesen jellemző egyébként, hogy a magyar média részéről senki sem akart interjút készíteni vele. Bár tévednék.

További képek: http://koncertfotok.blog.hu/2010/08/14/public_image_limited_sziget_2010_john_lydon_johnny_rotten