Ahogy befelé sétáltam a szokásos útvonalon és elhaladtam a toi toi wc-k mellett, megcsapott a jól ismert illat és magával ragadott a felismerés: már megint itt vagyok. Első utam szokásomhoz híven az ex Bahiához vezetett, ahol most az MR2 Színpad található. Idén ez a helyszín nyitott, aminek sokkal inkább fesztivál hangulata van, mint a sátras színpadoknak. Épp a Kispál állt be, pár árnyékban hűsölő álmos tekintet szegeződött a színpadra.
Nem csoda, még csak dél volt. Egy félrészeg srác kóválygott át a színpad előtti fövenyen és elkurjantotta magát, amire Lovasi csak annyit reagált: „elkéstél”. Kényelembe helyezkedtem, ami a földön ülés tekintetében enyhe túlzás és a programfüzetet lapoztam át, amikor is egy kérdezőbiztos telepedett mellém és a szokásos kényes kérdéseket tette fel: mennyit iszom és dohányzom, drogozom-e, és jövök e még a Szigetre. Erre valamiért minden évben kíváncsiak.
Korai érkezésemnek oka az a terv volt, hogy készítek egy fotó összeállítást a Sziget leghülyébben kinéző sátrairól, de aztán nem találtam semmi érdekeset. Régebben kreatívabbak voltak a Sziget látogatói. Vagy lehet, csak mi. A Múzeumi Negyed felé vettem az irányt, ami sok érdekességgel kecsegtetett. Aktuális kiállításaikkal kapcsolatos programokkal várják az érdeklődőket. Azon múzeumok kiállításait, melyek tiszteletüket teszik a Szigeten, sértetlen napi- vagy hetijeggyel féláron lehet augusztus végéig megtekinteni.
A Hungarikum Faluban van a legnagyobb buli. Ennyi értelmetlen dolgot egy helyen még nem láttam. Ahogy betéved az ember, egyből népi viseletbe öltözött nénik és leányok hálójába kerül. Sajnos állandóan fotózkodnak, alig-alig táncolnak, pedig az érdekesebb fotó téma, mint hogy beállnak sorba és mosolyognak. Közvetlenül mellettük egy óriás asztal és körülötte 4 óriás szék van felállítva, ki tudja, miért. Kedves lányok befonják hajunkat, ha erre vágyunk és kipróbálhatjuk a gólyalábakat.
A Nouvelle Vague nagy kedvencem, de élőben még nem volt szerencsém hozzájuk. Bár ismerőseim szerint, akik már látták, és akiknek a véleményére adok, ez nem épp szerencse. Nem sikerült elvenni tőle a kedvemet, kíváncsian vártam, tényleg olyan szar-e.
Arra jutottam, hogy közel sem, bár igaz, hogy a legrosszabbakra készültem. A beállásukba is belekukkantottam, már akkor látszott a két leányzó különböző jelleme. A szőke vidám és kedves, a barna egy hisztis… szóval az. A koncerten egész máshogy voltak felöltözve. A szőke lány ránézésre tipikus francia lány, mint akikről a szerelmes slágerek szólnak, kicsit olyan volt, mint egy szexi parasztlány, tudja mitől döglik a légy.
Végig ugrálta és táncolta a koncertet, kommunikált a közönséggel, borzolta a kedélyeket. Az egyik szám kiállása alatt végigfutott a közönséget kettéválasztó folyosón, pacsizott a nézőkkel, lemászkált a színpadról és közben rebegtette a szempilláját és rázta a seggét. Az ilyen viselkedés nálam általában kiveri a biztosítékot, de neki jól áll. A barna lány csak árnyéka, sótlan. Néha megpróbálja a szőkét utánozni, de nem megy neki. Ami zavart, és általában zavar, hogy koncerten átvariálják a számokat, főképp az éneket. Jobb szeretem azt viszont hallani, amit lemezen megszoktam, hisz nem hiába úgy szerettem meg a számokat, amilyenek. Egyébként a szőke lány le is énekli a barnát nem egyszer. A God Save The Queen című számot még nem hallottam tőlük és eléggé meglepett. Unalmas volt, halovány, igaz a barna egyedül adta elő. A szőke lány kreatívabbnak is tűnt, időnként különféle hangszerek is a kezébe kerültek, csörgő és egy pici szinti, amit egy cső a szájával kötött össze, talán így hangosította ki a mikrofon előtt…
A Sziget egyik gyenge pontja az éhség csillapításának lehetősége. Nem a kínálatot tekintve, szinte minden van, ami általában kapható. Pizza, hot-dog, hamburger, gyros, grill és főtt étel, kürtős kalács stb. Az ár és a minőség azonban kritikán aluli. Kétféle árkategóriából lehet választani: elég drága és rohadt drága. Ár/érték arányban mindkettő csapnivaló. A kispénzűek 500 Ft-ért ehetnek például egy pizza szeletet, amitől jól nem lehet lakni, kettő pedig már egy ezres, amiből jobb helyeken egy egészet ehet az ember. Ráadásul ugye langyosan kapjuk. Hot-dogból kétféle van, egy kisebb verzió 500-ért, a nagyobb 600-ért, mindkettő amerikai típusú, tehát zöldségekkel van töltve. A sima lángos 390 ugyan, de abból is előre sütnek ki többet és a langyos vagy éppen hideg olajos lángos nem tartozik a kedvenc fogásaim közé. Végül a lávakövön sütött hot-dog mellett döntöttem, lévén, hogy úgy tűnt, még azzal lakom a legjobban és így is lett, bár örültem volna, ha nem hideg. Falatozás közben egy öreg rockertől megtudtam, hogy ha olcsó sört akarok, vagy nem vizezett tömény szeszt, akkor a Csónakházban kell inni. Itt a dobozos Soproni 360, ha jól emlékszem.
A Beatrice a szokásos koncertet adta, pár számot játszottak a Betiltott dalokról nagy örömömre, majd jöttek az újabbak. Feró eleinte kevesellte a közönséget és valóban jóval kevesebben voltak, mint szoktak. Ennek egyik oka az lehet, hogy általában 11 után szoktak játszani, idén azonban hatra rakták őket, valamint, hogy idén a látogatók legalább 60%-a külföldi.
Elcsíptem a SKA-P második feléből 3 számot. Az első még elment, a második annyira szar és hosszú volt, hogy alig bírtam kivárni, de megérte, mert jött Legalización, amire az egész, nagy létszámú közönség egyszerre kezdett táncolni. Ennek olyan hangulata volt, ami becsalt közéjük.
Következő állomás a PUF volt, aminek nagyját már ülő helyzetből élveztem, mivel akkor már sok órája mászkáltam, ami igen fárasztó már ebben a korban. Így a koncertet vizuálisan kevéssé tudtam évezni, de legalább volt lehetőségem feltérképezni a közönséget, melynek átlag életkora 30 felett van. Elgondolkodtatott, hogy vajon a fiatal nemzedék nem is ismeri, vagy csak nem ad nekik semmit ez a fajta hangulat. Általában az ugrálós tánc volt a jellemző, bár volt 1-2 leányzó, aki transzba esett a zenétől.
Teljesen véletlenül a Blues Színpadon belekóstoltam a Sonny and his Wild Cows zenéjébe. Megtudtam, hogy az idegbeteg fejű szájharmónikásnak van egy a fejére jellemző másik projektje is. Állítólag ez a zene nagyon jó. Engem nem győzött meg, de engem nehéz meggyőzni. Kispál és a Borzra rengetegen voltak kíváncsiak, talán ők hozták a magyarok közül idén is a kötelező létszámot látogató tekintetében. Lassan szerintem végleg kiszorulnak a magyar előadók a Szigetről. Idén a nagyszínpadról már száműzve lettek, és nagyon sok zenekart hiányoltam a programból, akik hosszú évek óta a fellépők között voltak.
Egy külföldi illetőségű online újságtól érkezett fotós lány azt mesélte, hogy a Lily Allenre nem jutott be fotózni, mert a listáról eleve lehúzzák az internetes újságokat, csak a nyomatott sajtó képviselőit engedik be. Kissé meglepett két okból is. Nem nehéz észrevenni, hogy az írott sajtó kárára az internetes kezd megerősödni és ez tendencia, másrészt ugye egyértelműen a Sziget látogatói nagy részét külföldről szeretné idecsalni, logikus lett volna tehát, ha egy külföldi médiumot enged érvényesülni, hogy hírét vigye a fesztiválnak.
Hiába 1994 óta évről-évre járok ki a szigetre, mégis bármelyik pillanatban képes vagyok eltévedni, és ezen nem segít, hogy évről-évre minden átpakolnak és átneveznek. Arra viszont rájöttem, hogy bármerre is indulok el, ha elég kitartó vagyok, előbb-utóbb a Nagyszínpadnál lyukadok ki. Nehéz az idei Sziget hangulatáról nyilatkozni. Akkor tudatosult bennem, hogy itt vagyok 10 órája és még nem tarháltak le, amikor megtörtént végre. Egy srác kért pénzt, mert a kedvenc zenekara pólójára gyűjt. Felajánlotta, ha kell, vissza is ad, de kiderült, hogy ez a biznisz engem nem érdekel. Miután elment azért megsajnáltam, ugyanis elhittem neki, amit mondott, olyan hülye feje volt.
Egy angolul kommunikáló ittas srác kért egy ötöst ugyan, de valahogy hiányzott az, ami korábban mindenórás volt, hogy az emberek csak úgy, ismeretlenül is szóba elegyedjenek egymással. A Szigeten, hasonlóan a szilveszterhez, muszáj bulizni, ha már kiment az ember jól kell éreznie magát, talán ezért is fogy olyan sok alkohol, aminek az ára idén már tényleg az eget veri és ez eléggé hangulatromboló tud lenni. Állítólag az olcsóbbik (120/dl) borból készült negyedik négyeggyes után megfájdul az ember feje, de az ötödik után elmúlik. Ma utána járok, így van e.
